Kategóriák
Blog

Mi a HR feladata? Hogyan lehetsz kiemelkedő HR-es?

A HR feladata, vagyis emberi erőforrással foglalkozó szakemberre és annak tevékenységére nincs pontos és tömör kifejezés a magyar nyelvben. HR-nek használjuk, de ez a betűkapcsolat az elmúlt évek során egyre komplexebb feladatköröket takar, a gyakornokoktól az állásinterjúztatást megszervező vagy azt levezénylő kollégán át a profi menedzserekig. Az alábbiakban végigvesszük, hogy melyek a HR feladatai és milyen szintjei vannak; valamint hogy miért hasznos egy cégnek, ha profi HR-eseket alkalmaz. 

 Mit jelent pontosan a HR? 

A HR betűkapcsolat az angol Human Resource kifejezés rövidítése és összevonása. Magyarul humán-menedzsernek vagy humánerőforrás-menedzsernek szokták nevezni, és jelenleg már vannak kifejezetten HR-eseket képző iskolák is. A HR azt a szakembert jelöli, aki bármilyen munkát végző emberekkel foglalkozik olyan szempontból, hogy az illető mint forrás hogyan tudná a lehető legtöbbet kihozni magából, illetve hogy a cég és a feladatot ellátó ember hosszú és  harmonikus együttműködést tudjon létrehozni. 

Mind a munkavállalónak, mind a cégnek és a cég vezetésének is fontos, hogy a munkát végző ember – legyen szó szellemi vagy fizikai munkáról – jól érezze magát, kompetensnek érezze magát, és valóban az is legyen. A munkahely felvirágzása és a munkavállaló emberek munkában való jó közérzete egyenes arányosságban áll egymással. A HR-es gondoskodik arról, hogy a dolgozók és a munkahely kölcsönös pozitív spirálba kerüljenek, mindkettő örömére és hasznára. 

Mi a HR feladata? 

Sokáig a HR feladata nem is volt teljesen világos, ilyen jellegű képzés nem volt, hanem aki ezt a feladatot ellátta, más területről jött. Jellemzően bölcsész (tanárok, pszichológusok) irányból, de gyakran közgazdasági vagy más, jogi vagy egyéb értelmiségi területről is érkeznek emberek a humán menedzser feladatok ellátására. Mivel ez egy folyamatosan fejlődésben és változásban lévő szakma, nehéz általános érvényű igazságokat leszögezni, de jelen pillanatban nagyjából a következőképpen néz ki a HR-szakma: gyakornokként kezdi az ember, majd asszisztens lesz, utána vagy szakosodik, vagy pedig megy magasabb szintre

hr feladata

Mik a HR gyakornokok feladatai?

A HR gyakornok van a “ranglétra” legalján, általában mindenki itt kezdi. Nem is feltétlenül azért, mert mindenki pályakezdő, hanem mert hasznos megtapasztalni a munkahelyi rangsor legalján lévő dolgozók világát. A HR gyakornok-lét előfeltétele egy felsőfokú diploma megléte. Bármely területről érkezett, a Munka törvénykönyvét és a HR szoftvereket igen hamar meg kell tanulnia alkalmazni, hiszen ő csinálja az adminisztráció és a papírmunka, valamint minden egyéb, kisebb felelősséggel járó előkészítést és utómunkát. Ő készíti elő a szerződéseket, tartja nyilván a számlákat, őhozzá futnak be a munkajogi problémák és a nyilvántartások.

Mik a HR adminisztrátori feladatok?

A HR adminisztrátor feladata nagyon hasonló a gyakornokéhoz, azzal a különbséggel, hogy az esetek nagy részében még több papírmunka tartozik ide. A HR-es ugyan alapvetően emberekkel foglalkozik, de a munkavállalókhoz tartozó adatok szintén fontos részei a dolgozókról való információknak. HR gyakornoknak és asszisztensnek nem szükséges gyakorlat ahhoz, hogy elkezdje ezt a munkát. Szükséges számára a pontosság, hiszen ez mindennek az alapja. 

Mi egy HR asszisztens feladata? 

A HR asszisztens már egy nagyobb felelősséggel járó feladatkör. Az asszisztens végzi a tulajdonképpeni kiválasztási folyamat segéd folyamatait: válogatja az állásra bejövő önéletrajzokat, motivációs leveleket; dokumentál és ő tartja a kapcsolatot a jelöltekkel: az interjúk szervezésének a nagy része az ő vállán nyugszik. Fontos ebben a munkakörben a pontosság és precizitás, valamint a lényeglátás; hiszen itt már az asszisztens szinte teljes egészében belelát a HR-világba és annak komplex, teljes embert kívánó feladataiba. Részt vesz az interjúkon csendesen, megfigyelő pozícióból – amelyből a legtöbbet lehet tanulni mind emberileg, mind szakmailag. 

Mik azok a HR kontrolling feladatok?

A HR kontrolling megint csak egy idegen kifejezés; alapvetően azt a munkakört takarja, amikor a HR-es a döntéshozók szakai döntéseihez nyújt segítséget olyan formán, hogy felméri és előkészíti az adatokat, amelyekre szükség van. Eredmények, visszajelzések, kimutatások, bevételek – minden mehet, amely segít átlátni azt a rendszert, amelyet a munkatársak végeznek a cég tevékenysége kapcsán. A kontrolling tevékenység, vagyis a méréseken alapuló stratégiai folyamat segít átlátni, értékelni, integrálni a cégben végbemenő folyamatokat: mi az, amit beleraknak, és mi annak a kimeneteli eredménye. 

hr feladata

Mit jelent HR business partner, és mi a feladata? 

A HR business partner, ahogy a neve jelzi, főleg üzleti feladatokkal foglalkozik: koordinálja a munkaerő-áramlást (felvételek-elbocsátások), statisztikákat és kimutatásokat készít, új koncepciókat segít kidolgozni, és a személyügyi kérdésekben ad tanácsot. Ő képviseli a vállalatot vagy céget más cégek vagy más országok előtt, tehát a piaci trendeket és a saját üzleti stratégiáját kiválóan ismeri. 

Mik a HR kutatói feladatok? 

A HR-kutatók csinálják mindazt a kutatást, amely szükséges ahhoz, hogy a munkavállalóknak megfelelők legyenek a körülményei, de azt is, hogy a munkáltatónak a hosszútávú érdekeinek megfelelő embereket vegyenek fel.

Kik a fejvadászok és milyen feladataik vannak?

A fejvadász az, aki megtalálja a legmegfelelőbb jelöltet egy adott munka betöltéséhez. Ez magában foglalja a profil felállítását, majd az olyan álláshirdetés megírását, amely a legmegfelelőbb jelölteket vonzza, és a kiválasztási folyamatot is az összes körös interjúval együtt. A fejvadász vagy HR toborzó az, akivel általában találkozik az ember, ha egy állásinterjúra megy. Ő állapítja meg az önéletrajz, a motivációs levél, a személyes interjúk és esetleg a próbafeladatok kapcsán, hogy az illető megfelelő-e annak a cégnek. 

Ki ő és mi egy HR generalista feladata?

A HR generalista az, akire a legtöbben azt mondanánk: na ez egy HR-es. Generális dolgokat, vagyis mindent csinál, amire szükség van, akár a toborzást, akár az értékelést, akár a felméréseket, akár a kommunikációt cégen belül. Nem annyira “ezredes”, mint inkább általános HR-tudással és tapasztalattal rendelkező középvezető. 

Mi egy HR vezető feladata?

A HR menedzser vagy vezető összefogja a többi HR-es feladatait, átlátja és irányítja a rendszert, hogy megfelelően működjön minden részterület. Tisztában van a stratégiákkal és az elvekkel, melyek a céget irányítják, és ennek megfelelően jár el a motivációs vagy a teljesítményt értékelő rendszerek kidolgozásánál. Ez már vezetői pozíció, általában 5-7 év munkatapasztalattal jut el egy HR-es odáig, hogy vezető legyen belőle. 

Összegzés: miért fontosak a HR feladatok? 

A HR feladatok bár nem közvetlenül hoznak kézzel fogható hasznot, azért ugyanolyan fontosak, mint azok a tevékenységek, amelyek a bevételt hozzák. A megfelelő emberek megtalálása és a már meglévők motiválása nem kis feladat, amely mélységes emberismeretet és munka iránti alázatot kíván.

A HR motiválja a cég dolgozóit

Ha van egy ember, aki odafigyel arra, hogy a dolgozók megbecsültnek érezzék magukat minden tekintetben, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a cégnél maradnak, és minden lendületüket és tehetségüket beleadják a munkába. Ez persze áldozattal jár a munkahely részéről, de bőségesen megéri az anyagi és az időbeli ráfordítás. 

A HR-esek odafigyelnek a munkahelyi légkörre

Legyen bármekkora a fizetés és a szóbeli megbecsülés, ha a munkahelyi légkör olyan, hogy gyomorgörccsel megy be az ember dolgozni, akkor megint csak nem lesz hosszú távú a vállalat fejlődése. A HR-szekció viszont pont arra figyel, hogy az emberek a emgfelelő munka mellett együtt is tudjanak dolgozni. A csapatépítők összerázzák az embereket, más szögből ismerik meg egymás tulajdonságait. Egy jó légkörű helyről az ember nem akar elmenni, mert élvezi azt, ahogyan másokkal együtt dolgozik; emberként is ismerik egymást, nem csak a munka oldaláról. 

A HR-es odafigyel a cég brandjére

Emberként úgy működünk, hogy szeretünk valahová tartozni, és ha az újonnan jövők integrálása gördülékenyen zajlik, az új munkavállaló identitásába beépül a céghez tartozás. Ehhez az kell, hogy világosan meg legyen fogalmazva, hogy mi a cég profilja, és milyen emberek viszik előre. A HR-es segít felépíteni a brandet, és olyan profilt alakít ki a jelentkezők felvétele előtt, amely azt segíti, hogy pont a megfelelő embert találják meg a pozícióra. Emellett profin alkalmazza az üzleti kommunikációt cégen belül és kívül.

A HR feladata olyan munkavállalók keresése, akik előrefelé viszik a céget

Nem mindegy, hogy egy új munkatárs előrefelé viszi a céget, vagy éppen túlélni akar. Ha viszont sikerül olyan embert bevonzani, aki szívét-lelkét-tehetségét beleteszi a munkába, akkor a mindkét fél jól járhat. Manapság az ember a legfőbb érték egy cégben – nem véletlen a HR-feladatok értékének a növelése, hiszen ők azok, akik az emberi erőforrást terelgetik abba a mederbe, hogy minde a cég, mind a dolgozók megelégedettek legyenek a munkában és a munkahelyen. A megfelelő munkavállaló megtalálása pedig óriási, pénzben alig mérhető kincs egy cég számára.

A HR-esek stratégiai partnerek is, terveznek, fejlesztenek

Ahhoz, hogy egy vállalat virágzóan működjön, folyamatosan változni kell a változó világban, változó piaci igényeknek megfelelően. A HR-es segít megalkotni a hosszú távú célokat és a hozzá vezető stratégiákat, folyamatosan felméri a jelent is, és azt figyelembe véve tervezi meg a jövőt. A stratégiai gondolkodás, az együttműködések keresése, a megfelelő emberek megtalálása és az alkalmatlanoktól való megszabadulás kellemetlen mozzanata ugyanúgy hozzátartozik a HR-es életéhez. Mindez pedig azt eredményezi, hogy ebben a játékban mindenki nyerhet. 

Hogyan lehetsz kiemelkedően jó a HR szakmában? Mire figyelj?

Van pár dolog, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy kiemelkedő HR-es legyen valaki. 

Az önreflexió és a fejlődni, tanulni vágyás minden munkakörben elengedhetetlen, de egy ilyen dinamikusan változó szakmánál különösen. A kiemelkedő és hatékony kommunikáció szintén alapkövetelmény: beleállni a konfliktusokba, ha kell, de tapintatosnak és őszintének is lenni egyszerre nem egyszerű feladat, de gyakorlással elérhető. Ugyanígy az önálló döntések meghozatala, a feladatok átlátása, a csapatban való dolgozás egyensúlya szintén nagyon fontos. 

Kiemelkedőnek lenni minden területen, így a HR-ben is, kitartással, a lényegesre való fókuszálással és céltudatossággal lehet. 

A nagyfokú önismeretet és a tévedésekből való tanulást nem lehet megúszni, ahogy azt sem, hogy szeressük a munkánkat. Ha mindezek (és még mennyi minden!) megvannak, akkor minden esélyünk megvan, hogy egy dinamikusan fejlődő szakmának kiemelkedő képviselői, és a munkatársainkat, a céget – hosszú távon pedig a nagyobb közösséget – előremozdító erő lehetünk. 

Írjon nekünk, kérjen ajánlatot!